BIRKÓZÁS
 
Utánpótláskorú fiatalok részvételével szakosztályi edzéseink az Ihász utcai sporttelepen.
Az edzések időpontjai:
HÉTFŐ - SZERDA - PÉNTEK: 16:30 - 19:30 óráig.
KEDD - CSÜTÖRTÖK: 16:30 - 18:00
Várunk mindenkit 6-éves kortól.
www.birkozoszov.hu
www.birkozoliga.hu
Archív hírek, események
Szakosztály vezető
Péteri András
Edző
dr. Fodor Tamás
 
 
 2009. rangsor 2010 évi versenynaptár
 
Edzőtábor!
A Kőbánya Sport Club Birkózó Szakosztálya edzőtáborozáson vett részt Délegyházán 36 fővel 2010. július 5. és 14.-e között.

A fő cél az első fél év eredményes teljesítményét egy speciálisan személyre szabottan összeállítottan edzésterv elvégzésével a pihenő beiktatásával átmenteni a második fél év hasonló eredményes sikereihez. Tábori munkánkat többszöri látogatással megtisztelte Ritter Árpád kétszeres Európa Bajnok Világbajnoki ezüstérmes birkózó a Budapesti Birkózó Szövetség Elnöke.A tábor színvonalát emelte, hogy Péteri László nemzetközi bíró szabályismertető előadást tartott versenyzőink számára. A versenyzők küzdelmes munkájáról a mellékelt fotók tanúskodnak. Az Egyesület Elnöke Őcsi Gábor látogatásával megtisztelte sportolóinkat, és a megérdemelt teljesítmények jutalmazását személyesen adta át.
Péteri András vezetőedző.
    
    
 
SERDÜLŐ, DIÁK II ÉS GYERMEK SZABADFOGÁSÚ BUDAPEST BAJNOKSÁG
2010. június 13. FTC, Üllői úti birkózó-csarnok
Egyesületünk, összesítésben a második helyen végzett.
  
Egyéniben az alábbi
eredmények születtek:


Pozsár Attila I. hely.

Balla András,
Bárány László,
Juhász Balázs
II. hely.

Sárkány Vivien,
Paunoch Zoltán III. hely.
     
 
Szigeti Sportvarázs!
Legifjabb birkózóink 2010. június 05-én a margitszigeti Sportvarázson vettek részt. Fiatal versenyzőink jól szerepeltek, csapatban a harmadik helyet szerezték meg.td>
 
2010.05.22. Diák I. szabadfogású Budapest Bajnokság,
II. Tasnádi Henrik Emlékverseny, Csepel.
       
50 kg (13 fő) 1. Dobozi Ádám Csepeli BC
  3. Máté Ádám Kőbány SC
55 kg (6 fő) 1. Racolta Eduárd ESMTK
  2. Orosz Tibor Kőbány SC
  3. Kerti Tamás Kőbány SC
  5. Horváth István Kőbány SC
61 kg (7 fő) 1. Geiszt Ádám CSABI
  3. Fodor Gergő Kőbány SC
  5. Juhász Péter Kőbány SC
68 kg (6 fő) 1. Benedek Mátyás Bp. VASAS
  3. Máté Bence Kőbány SC
 
2010. május 08. Felnőtt Kötöttfogású Országos Bajnokság
Igen izgalmas, színvonalas versenynek adott otthont Miskolc egyetem városa. Hét súlycsoportban 88 induló volt, több presztízs mérkőzésnek lehettek tanúi a versenyre kilátogatók.

60kg-os súlycsoportban Gérnyi Dávid 5.
96kg-os súlycsoportban Kálmán Péter 3.
 
 
 
2010. április 24. került megrendezésre Szombathelyen Országos felnőtt női birkózó egyéni bajnokság, valamint az országos felnőtt szabadfogású egyéni bajnokság!
A szombathelyi Rohonci úti sportcsarnok két szőnyegén kilencórás, maratoni küzdelemben dőlt el a női, illetve a szabadfogású felnőtt bajnoki érmek sorsa.

Országos felnőtt női birkózó egyéni bajnokság, Szombathely, Haladás VSE-sportcsarnok, 33 induló.
72 kg Bajnok: Soós Rita (Csepeli BC), 2. Németh Zsanett (Veszprémi Dózsa), 3. Fábián Melinda (Kőbánya SC)

Országos felnőtt szabadfogású egyéni bajnokság, Szombathely, Haladás VSE-sportcsarnok, 93 induló.

74 kg Bajnok: Hatos Gábor (Haladás VSE), 2. Tőzsér Sándor (Debreceni SSZ Kft.), 3. Fazekas Balázs (Vasas) és Bóna Csaba (CSABI-Kőbánya SC).

96 kg Bajnok: Kiss Gergely (Orosházi Spartacus), 2. Tóth Rafael (FTC), 3. Szabó Mihály (Vasas) és Kálmán Péter (TFSE-Kőbánya SC).
 
2010.04.10.Törökszentmiklós, Diák és Serdülő Lány Birkózó rangsorverseny
Törökszentmiklós adott otthont a lány Diák és Serdülő birkózó rangsorversenynek.

Sajnos az indulók létszáma két korosztályban is alig érte el összesen az 50 főt, de a jelenlévők lelkesedése, klubok, versenyzők kitartása példamutató és hosszú távon kamatoztatni fogja magát.

Egyesületünket Sárkány Vivien képviselte a +57 kg-os kategóriában.
Lány, Serdülő korosztály (1995-96-97-ben születettek):
+57 kg:
1.Sárkány Vivien / Kőbánya SC, Budapest
2.Németh Éva / Orosházi SP
3.Molnár Enikő / BVSC-DEGA-Tát
3.Haklik Dorottya / Orosházi SP
 
 
 
Országos Diákolimpia Szabadfogású Döntő, 2010. március 26-27. Szentes
Női Országos Diákolimpia Döntő

1995-96-97-ben születettek
Eredmény
+57kg: 1. Sárkány Vivien

Férfi Országos Szabadfogású Diákolimpia II. kcs. Döntő

1999-2000-ben születettek
Eredmény
55kg (17 fő): 1. Orosz Tibor
55kg (17 fő): 2. Horváth István
68kg (5 fő): 2. Máté Bence
50kg (16 fő): 5. Károlyi János

Felnőtt Kötöttfogású rangsorverseny
2010. március 26. Eger.
Eredmény
60 kg, III. helyezett, GÉRNYI DÁVID
 
 
Budapesti Birkózó Szövetség - BP-i Serdülő Csapat-bajnokság
A 2010-es Budapest Serdülő Csapatbajnokságnak február 6-n szombaton BVSC birkózó csarnoka adott otthont a Budapesti Birkózó Szövetség szervezésében és anyagi támogatásával. Az 1994-95-96-os korosztály Bajnoka a BVSC-DEGA csapata lett. A 9 induló csapat 3x3-as csoportba lett osztva, a csoportelsők 1-3 helyért, a csoport másodikok 4-6 helyért, a csoport harmadikok 7-9 helyért küzdött tovább.

Mivel a csapatok vezetői úgy döntöttek, hogy ne legyen kiemelés, így a BVSC, Vasas, Csabi kvartett lett a "halál" csoport és mint kiderült innen került ki a későbbi győztes is.

Ritter Árpád és Meleg Gábor vezette Budapesti Birkózó Szövetség munkáját dicséri a színvonalas verseny és Meleg Gábor főtitkár elmondta, hogy a közeljövőben sem pihennek. -" Gőzerővel folyik a munka a szövetségben, nyakunkon a Matura Mihály emlékverseny mely nemzetközi válogató is lesz ennek a korosztályban, a diák BP CSB és természetesen az egyéni bajnokságok szervezési munkái is előrehaladott állapotban van. Tavaly életre keltettük a Budapest válogatottakat, így fontosnak érezzük, hogy a közös edzéseken kívül a versenyeztetésükkel is segítsük pályafutásukat. Ennek fényében március elejére egy Ukrán túrát szervezünk, majd áprilisban a hollandiai Világ találkozóra szeretnénk szervezni egy utat. Tehát van munka bőven."

2010.évi Szabadfogású Serdülő csapat-bajnokság végeredménye:
1.BVSC-DEGA 1.
2.Kőbánya SC

3.Pesterzsébet
4.Vasas 1.
5.UTE
6.Vasas 2.
7.Csepeli Amatőr Birkózó Iskola
8.FTC
9.BVSC-DEGA 2.
 
 
 
Érd, birkózó verseny eredményei. (2010.01.16.)
A 2010-es év első birkózóversenye Érden. A rendezvényen közel 60 klub 560 versenyzője, köztük külföldi versenyzők is megmérettették magukat…. Hatalmas létszámban jelentek meg a gyermek korosztálytól egészen a kadet korosztályig Érd Sportcsarnokában, ahol 6 szőnyegen szinte minden súlycsoportban kimagasló létszámban mértek be a versenyzők.
Az év első versenyén igen színvonalas és izgalmas mérkőzéseket produkáltak kicsik és nagyok egyaránt, és a nagy részvételben megmutatkozott az utánpótlás reménykeltő jövője is.
A Kőbánya Sport Club versenyzői is nagy létszámban vettek részt a versenyen.

EREDMÉNYEK:
Diák I. 1997-98-ban születettek szabadfogás:
61 kg

5. Juhász Péter / Kőbánya SC /

Serdülő korosztály szf. 1995-96b-ban születettek:
66 kg
5. Juhász Balázs / Kőbánya SC /

78 kg
1. Pozsár Attila / Kőbánya SC /

85 kg
3. Balla András / Kőbánya SC /

+85kg
4. Sárkány Vivien / Kőbánya SC /

Csapatverseny:
1. BVSC-DEGA 28 p.
2. Kőbánya SC / ESMTK 18 p.
3. Eger 17 p.

Kadet 1993-94-95-ben születettek kötöttfogás :
85 kg

5. Lukácsi Krisztián / Kőbánya SC /
Gyermek korosztály (2001,2002,2003):
20 kg
2. Máté Alex / Kőbánya SC /

34 kg
3. Könnyű Mátyás / Kőbánya SC /

Diák II. korosztály (1999-2000):
45 kg
5. Szabó Mátyás / Kőbánya SC /

50 kg
2. Károlyi János / Kőbánya SC /

55 kg
1. Orosz Tibor / Kőbánya SC /
2. Horváth István / Kőbánya SC /

+55 kg
3. Máté Bence / Kőbánya SC /

Gratulálunk fiatal versenyzőinknek!
A versenyről bővebb információk és képek megtekinthetők a liga oldalán.







 
 
2009-es évi serdülő kötöttfogású, Országos Bajnokság
Budapest, BVSC Csarnok. 2009. november 14.

Szombaton a BVSC birkózó csarnokban sor került a serdülő kötöttfogású Magyar-bajnokságra, ahol 88 birkózó mérlegelt. A létszám eléggé lecsökkent az eredetileg tervezett, előző rangsorversenyekre kvalifikált részvételi arány ellenére, sajnálatosan ez betudható a sok megbetegedések miatt. Ettől függetlenül igazán izgalmas és színvonalas mérkőzéseket láthattak a résztvevők és a szurkolók egyaránt.

Egyesületünket Pozsár Attila képviselte, aki a 78 kg-os súlycsoportba indult és bronzérmet szerzett.

78
(8 fő)
1. Török Zsolt / Eger /
2. Greksa Máté / Kalocsa /
3. Pozsár Attila / Kőbánya SC /
3. Szabó László / Csepeli Amatőr Birkózó Iskola /
5. Szabó Richárd / Diósgyőr /
 
 
 
Budapesti Birkózó Szövetség - BP-i Utánpótlás Csapat-bajnokság
Október 31-én pénteken a BBSZ a BVSC birkózó csarnokában rendezte meg az 1993-95 év között születettek részére a Budapesti Csapat-bajnokságot, minden induló csapat a Ritter Árpád és Meleg Gábor vezette Budapesti szövetségtől 50.000 Ft-os vásárlási utalványt kapott plusz az első helyezett még...

50.000 Ft-os, a második helyezett 30.000 Ft-os, a harmadik helyezett pedig 20.000 Ft-os vásárlási utalvánnyal lett gazdagabb!!!

A lebonyolítás körmérkőzés formájában történt és a mérkőzések váltott fogásnemben kerülnek megrendezésre. (első forduló 38kg kötött, 42kg szabad…második forduló 38kg szabad, 42kg kötött…)

Eredmények:
1.BP Vasas
2.FTC
3.Csepeli Amatőr Birkózó Iskola
4.Kőbánya SC
5.UTE
 
 
Gyöngyös, Serdülő Szabadfogású Rangsorverseny (2009.09.26.)
78 kg (10 fő)
1. Tomin Márton / Sziget SC /
5. Pozsár Attila / BP Kőbánya SC /
  
Szigetvár kétnapos kötöttfogású birkózó versenynek adott otthont, ahol szombaton / 2009. szeptember 19. /a serdülő korosztály rangsorversenye zajlott. 29 csapat 119 résztvevőjével indult a rendezvény.

78 kg
1. Tomin Márton / Sziget SC /
2. Pozsár Attila / Kőbánya SC /
 
 
Az elmúlt hétvégén beindult a birkózó élet az utánpótlás korosztálynak, ahol az első állomás Pécs volt. A diák I-es korosztály kötöttfogású rangsorversennyel kezdődött.

Diák I. kötöttfogású rangsorverseny (1.), Török Sándor emlékverseny
Pécs, 2009. 09. 05.
61 kg 5. Fodor Gergő Kőbánya SC

Diák II., Török Sándor emlékverseny
Pécs, 2009. 09. 05. Diák II.kcs.

50 kg 3. Orosz Tibor Kőbánya SC
60 kg 1. Juhász Péter Kőbánya SC
 
NŐI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG - Törökszentmiklós, 2009.06.06.
Felnőtt korosztály:b>
48 kg 3. Berta Ágnes Kőbánya SC
72 kg 5. Supra Zsófia Kőbánya SC

Diák korcsoport:
+55 kg 3. Sárkány Vivien Kőbánya SC
 
Női rangsor verseny BVSC (2009.05.16.)
A BVSC rendezésében lezajlott rangsorversenyen a női szakág minden korosztálya összemérte erejét. Egyesületünk képviseletében SÁRKÁNY VIVIEN, állhatott súlycsoportjában a dobogó legfelső fokára.>
Diák korcsoport
+55 kg 1. Sárkány Vivien, Kőbánya SC
 
Országos Kötöttfogású Egyéni Bajnokság, Eger (2009.05.23)
Egyesületünk képviseletében legjobban Gérnyi Dávid versenyzett, aki ötödik helyezést ért el súlycsoportjában.

60 kg (13 induló)
1. Komáromi Ede /Egri VSE/
2. Mischinger György /Egri VSE/
3. Jäger Krisztián /BVSC-Dega/
4. Lévai Attila /FTC/
5. Gérnyi Dávid /Kőbánya SC/
6. Csernák Roland /Dabas/
 
Rögler Gábor birkózónk, két bronzérme!
JUNIOR szabadfogású rangsorverseny. Orosháza, 2009. 04. 05.
JUNIOR szabadfogású Országos Bajnokság, Kazincbarcika, 2009. 04. 18.
84 kg-os súlycsoportban, versenyzőnk Rögler Gábor bronzérmet szerzett.
Gratulálunk versenyzőnknek!
 
2009 Eredmények: 2009.03.22.Gyöngyös, Szabadfogású Diákolimpia /serd. és diák I./
Magas létszámú részvétel a 2009-es évi gyöngyösi szabadfogású Diákolimpián Pénteken vette kezdetét a szabadfogású birkózó diákolimpia igen magas létszámmal. 460 versenyző mérlegelt a délelőtt folyamán, több súlycsoportban a 32 közé jutásért is birkózni kellett. A szombati, késő délutánig tartó küzdelmek rendkívül izgalmas meccseket tartogattak a versenyzők, a szülők és az érdeklődők számára egyaránt. A gyöngyösi Sportcsarnok, és szervezők a Diákolimpiához méltó körülményeket biztosítottak, természetesen voltak hiányosságok…

Tekintsd meg a gyöngyösi Diákolimpián készített
KÉPEKET , vagy a VIDEÓKAT .

Eredmények:
III. korcsoport , IV. korcsoport
 
 
2009 Eredmények: 2009.03.16.Felnőtt kf. birkózó válogató (FTC)
Két hét múlva kezdődő Európa-bajnokságra készülő kötöttfogású felnőtt válogatott a második rangsor versenyén is túl van.

Az FTC által rendezett versenyen a 66 kg-on kívül a válogatott jelöltek sehol nem indultak a saját súlycsoportjukba .

Az Eb-csapat összetételéről Struhács György szakág vezető előterjesztése alapján, a szövetség elnöksége a március 23-i ülésén dönt...
 
 
U-23 KÖTÖTTFOGÁSÚ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG Veszprém, 2008.10.12.
Harmadik helyezet - Gérnyi Dávid, Kőbánya SC
 
Diákolimpiai döntő, Pécs 2008.05.07.
1996 és 1998 között született versenyzők.
  • +50 kg (8 induló) 2. Sárkány Vivien
  • 1993-94-ben születettek szabadfogás: 72 kg (8 induló) 3.Barna Márton
  • 85 kg (6 induló) 2.Riedl Endre
  • 1995-96-ban születettek kötöttfogás: 61kg (7 induló) 5.Pozsár Attila
  •  
    NŐI Országos Bajnokság - 2008. április 27. Kiskunfélegyháza
    Versenyzőink jól szerepeltek.
  • Fábián Katalin / felnőtt / III.
  • Sárkány Vivien / diák / III.
  • Supka Zsófia / felnőtt / IV.
  • Ebenspanger Dóra / junior és felnőtt / IV.
  • Deli Zsanett / felnőtt / V.
    Gratulálunk versenyzőinknek és edzőjüknek Dr. Fodor Tamásnak.
  •  
     
     
     
     
    AZ ÉV SPORTOLÓI
    2007-ben
    2008-ban
    2009-ben
     
     
    BIRKÓZÓ TÁBOR
    2010

     
     
     
    BIRKÓZÓ TÁBOR
    2009

     
     
     
    BIRKÓZÓ TÁBOR
    2008

     
     
     
    BIRKÓZÓINK, KÉPGALÉRIA
     
    Tovább a képgalériába...
     
     
     
    SZAKOSZTÁLYOK
     
    Asztalitenisz
    Birkózás
    Kajak-kenu
    Kempo karate
    Kézilabda
    Kispályás labdarúgás
    Kung-Fu,Jiu Jitsu,Kobudo
    Szabadidősport
    Öttusa
    Természetjárás
    Testépítés
    Úszás